Magyarországot gyakran a régió elosztóközpontjaként emlegetik, ami a főváros környékén épülő logisztikai központok mennyisége alapján még igaz is lehet, Európa többi térségéhez képest azonban már teljesen más kép rajzolódik ki előttünk - derül ki a Prologis Research és az eyefortransport (eft) felméréséből.
A Quehenberger Logistics jelentősen növeli kelet-európai jelenlétét, amelynek részeként újabb raktárat nyit Magyarországon is. A terjeszkedés a Szerződéses Logisztikai üzletág egyre nagyobb térnyerésének köszönhető.
Az ingatlanpiac a legtöbbünknek a lakáspiacot és azon belül a különböző lakástípusok eladási árát, bérleti díját jelenti. Nyilván, hiszen közvetve ezek árváltozását érezzük a leginkább a bőrünkön. Persze ha esnek az árak, akkor az a baj, ha nőnek akkor meg nyilván az. Ám balgaság lenne azt gondolni, hogy a gazdasági szereplők által használt irodaházak és logisztikai központok, vagy a fogyasztás szentélyeinek minősülő, legtöbbünk által látogatott bevásárlóközpontok és parkok mindennapi üzemeltetésének kihívásai és problémái ne ugyanúgy érinthetnének minket is, sőt a mi pénztárcánkat is. Mert bármennyire is evidenciának vesszük, hogy kulturált, tiszta, biztonságos, rendezett körülmények között dolgozhatunk, vásárolhatunk, abban több tucat ember folyamatos munkája van benne. Ezeket az embereket viszont egyre nehezebb megtalálni és ahogy szinte minden területen, úgy itt is egyre magasabb bérrel kell honorálni. Az egyik legaktívabb hazai ingatlanbefektető üzemeltetésre szakosodott cégének vezetőjét, a Diófa Ingatlankezelő Kft. ügyvezetőjét Várnai Máriuszt kérdeztük, hogy ők mire számítanak a közeljövőben. Annyit elárulhatunk, hogy árcsökkenésre nem.
Veszélyes androidos trójai vírus jelent meg újra a Google Play áruházban. A játékalkalmazásba beépült program elsődleges célja a bankkártya adatok ellopása. Az ESET szakembereinek elemzéséből kiderül, hogyan működik a kártevő, miként távolítható el és miként védekezhetünk a hasonló támadások ellen.
Bejelentette a Prologis a szlovákiai Prologis Park Galanta-Gáò eladását a CNIC Corporation Limited ("CNIC") részére. A Prologis Park Galanta-Gáò négy, összesen 240 000 négyzetméter alapterületű "A" osztályú épületet foglal magában, amelyek mindegyike bérbe van adva. Az adásvétel nemcsak Szlovákia, hanem az egész régió valaha köttetett legnagyobb és - az ipari ingatlanok között - a legdrágább adásvétele is egyben.
Már nem csak az autóiparból érkező vállalatok hajtanak végre hazánkban zöldmerős ingatlanberuházásokat, hanem egyre több szektor számára számít vonzó befektetési célpontnak Magyarország. Egy komoly problémával azonban minden új beruházónak szembesülnie kell, ez pedig az egyre súlyosabb munkaerőhiány. Dr. Nádasdy Zoltánnal és Dr. Schweizer Edinával, a Noerr & Társai Ügyvédi Iroda partnereivel jártunk körül az ingatlanpiaci befektetések kérdéskörének jogi oldalát.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb ipariingatlan-fejlesztése kezdődött meg Hatvanban, ahol 60 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít az Inpark. A megközelítőleg 17 milliárd forint értékű beruházás nyomán létrejövő komplexum várhatóan 2018 második negyedévében készül el.
Tovább bővíti portfólióját a WING Zrt. A vállalat a Megyeri híd lábánál, az M0-ás körgyűrű mellett elhelyezkedő Európa Center Üzleti és Logisztikai Parkot vásárolta. A központ elnevezése is változik, mostantól Login Business Park néven működik tovább.
Magyarország ipari ingatlanpiaca 2017 első félévében 5,5 százalékos üresedési rátát ért el, ami rekord alacsony értéknek számít a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) által bevezetett mérések óta. Az összesen 1,95 millió négyzetméter modern logisztikai ingatlanállományból jelenleg kevesebb, mint 73 ezer négyzetméternyi terület áll üresen Budapesten és az agglomerációban, és mindössze négy "A" kategóriás épületben található 5 ezer négyzetméternél nagyobb, egybefüggő raktárterület - derül ki a Colliers legújabb elemzéséből.
Adatvédelmi hatósági eljárást indít a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a BKK e-jegyrendszerének és a Mol Bubi rendszerének hiányosságai miatt.
Sokéves várakozást követően az elmúlt hónapokban három magyar cég fő szervezésében elindult a kínai-magyar konténeres irányvonati forgalom. Eddig 40 vonat és 1400 konténer érkezett három útvonalon Magyarországra, a jövőben pedig van esély arra, hogy a Kínából az EU-ba áramló áruforgalom jelentős részét regionális logisztikai központként Magyarország ossza szét a kelet-európai térségbe - véli a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ).
Nagy léptekben halad az országos iparipark-hálózat kiépítésével a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. A 2015 decemberében alapított, és Inpark néven bevezetett vállalat jelenleg 12 telekakvizíción, valamint két, összesen több mint 22 milliárd forint értékű és 80 ezer négyzetmétert meghaladó ingatlanfejlesztésen dolgozik.
2017 második negyedévében 0,4 százalékponttal tovább csökkent az üresedési ráta az ipari ingatlanok piacán, ezzel a jelenlegi összes terület csupán 5,5 százaléka áll üresen - derül ki a BRF legfrissebb piaci elemzéséből.
Teljes kihasználtságú autópiaci ingatlant vásárolt az Appeninn Budapesten. A Váci út és Megyeri út kereszteződésében található 2300 négyzetméteres ingatlan bérlője a Budapest Autószalon autókereskedés, valamint a Carglass hazai központja.
A CTP az 57 800 négyzetméteres Rozália Park megvásárlásával tovább folytatja magyarországi terjeszkedését. A korábban a Challenger tulajdonában lévő logisztikai park közvetlenül az M1 autópálya mellett fekszik.
Tovább bővül a fóti East Gate Business Park, ahol tizennégyezer négyzetméteres ipari csarnok építését kezdte el a Wing Zrt. A vállalat elnök-vezérigazgatója, Noah Steinberg elmondta, hogy a piaci igényekre és az ipari park iránti fokozott érdeklődésre reagálva új csarnokberuházásba kezdtek, mely raktározási és összeszerelési célokra egyaránt alkalmas.
A CTP számos új szerződést írt alá 2017 első negyedévében Magyarországon, tovább erősítve pozícióját a hazai piacon. A hazánkban 2016 eleje óta jelen lévő ingatlanfejlesztő közel 300 ezer négyzetméter alapterületű ipari ingatlanportfólióval számol.
Százmilliárd forintot meghaladó nemzetgazdasági többletbevételt generálhatnának azok az intézkedések, amelyeket a magyar logisztikai iparág kilenc meghatározó szervezete közösen javasol egy, a kormánynak március végén benyújtott ágazati helyzetértékelésében.
További rekordok dőltek meg 2017 első negyedévében az ipari ingatlanok piacán. Az üresedési ráta tovább csökkent, aminek következtében jelenleg az összes terület kevesebb, mint 6 százaléka áll üresen - derül ki a BRF legfrissebb piaci jelentéséből.
A Coca-Cola HBC Magyarország 2 milliárd forintért fejleszti dunaharaszti raktárbázisát, amely az ország legnagyobb tárolókapacitású élelmiszeripari létesítménye lesz.